Megosztás:

A Williams aggódik a követő csapatok miatt

A Red Bull is veszélyes lehet a Williamsre.
A Red Bull is veszélyes lehet a Williamsre. © Circuit de Barcelona Catalunya

Claire Williams elmondta, hogy bár csapata remekül teljesített a téli tesztszezonban, mégis aggódik amiatt, hogy a mögöttük lévő alakulatok komoly nyomást gyakorolnak majd rájuk az idei szezonban.

Bár a Williams tesztmérnöke, Rod Nelson nemrég azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, csapata a Ferrari elé kerülhet, és a Mercedesszel versenyezhet a bajnoki címért az idei évben, Williams úgy gondolja, nem csak az előttük, sokkal inkább a mögöttük lévő gárdákra is figyelniük kell.

„Szeretném azt gondolni, hogy csökkentettük a különbséget a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest, azonban sokkal inkább aggódom a követő csapatok miatt, hiszen a Red Bull, a Toro Rosso és a Force India is nagyon gyorsnak tűnt a teszteken” – mondta a Williams kinevezett csapatfőnöke.

Claire azt is hozzátette, bízik abban, hogy csapatának sikerült fejlődést elérnie azokon a területeken, ahol a tavalyi évben nem volt elég ütőképes, hiszen idén a Ferrarival és a Mercedesszel szeretnének harcban lenni.

„Úgy érzem, hogy jó munkát végeztünk” – folytatta. „Sikerült leszorító erőt találnunk és a pilóták azt mondják, hogy nagyobb az autó tapadása a közepes és a gyors kanyarokban.”

„Az autó gyors az egyenesekben, talán még gyorsabb, mint volt, ami nagyszerű. A csapat nagyon keményen dolgozott a télen és sok jó dolgot sikerült bevezetnünk.”

„Van egy remek fejlesztési tervünk az egész szezonra, miközben már a 2017-es autón is el kell kezdeni a munkát, hiszen jövőre komoly változások lesznek, így fel kell készülni.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Renault ügyvezetője, Cyril Abiteboul elmondta, hogy a francia nagyvállalat kapott néhány...

Hozzászólások

( komment)