Megosztás:

Williams: Lynn túlszárnyalta önmagát 2015-ben

Az ifjú tehetség a Williams fejlesztőversenyzőjeként dolgozott tavaly.
Az ifjú tehetség a Williams fejlesztőversenyzőjeként dolgozott tavaly. © GP3 Series

Bőven túlteljesített fejlesztőversenyzői szerepkörében 2015-ben a Williams ifjú tehetsége, Alex Lynn – így nyilatkozott a minap Claire Williams csapatfőnök-helyettes.

Az ifjú versenyző főleg a csapat szimulátorában dolgozott a tavalyi autón, de a spanyolországi évközi teszten vezethette is az FW37-es modellt.

A 22 éves Lynn idén második szezonjának vág neki a GP2-ben, azt azonban még nem tudni, hogy a Williamsnél 2016-ban is tevékenykedik-e fejlesztőversenyzőként – miután a Williams felkarolta a Ferrari által felfedezett Lance Strollt is.

„Ami a munkát illeti, amit Alextől látni szerettünk volna, azt kell mondjam, túlteljesített” – mondta Claire Williams az Autosportnak Lynn tavalyi munkájával kapcsolatban.

„Alex egy nagyon összetett karakter, alaposan átgondol mindent, amit csinál. Teljesítette a fejlesztési programot, és rengeteg területen integrálódott. Legyen szó a szimulátorban való munkáról, vagy a kompozitokon dolgozó srácokról, egyszerűen túlszárnyalta önmagát. Korához képest elképesztő érettséggel rendelkezik.”

Lynn a GP2-ben tavaly két győzelmet is szerzett, és végül hatodik lett az összetett pontversenyben.

„A GP2 elég hullámzóan alakult számára tavaly” – folytatta Williams.

„Voltak nagyszerű pillanatai, de kiábrándító időszakai is. Viszont ez volt az első éve a sorozatban, és ezt nem szabad elfelejtenünk. A széria természetéből adódóan nehéz megítélni a versenyzők teljesítményét. Úgyhogy azt gondolom, 2016-ban már igazán megláthatjuk, milyen versenyző is Alex valójában.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Pastor Maldonado hétfőn megerősítette, 2016-ban már nem lesz tagja a Forma-1 mezőnyének – ezzel...

Hozzászólások

( komment)